Látogatóink

Oldalainkat 24 vendég böngészi
 

 

 
" Amíg a nép énekel, messze hallatszik, hogy létezik." 

(Sütő András)
Bemutatkozás

         A Csallóközkürti Népdalkör immár 34 éves fennállással büszkélkedhet.

A csoport 1977-ben alakult Szabó Jolán vezetésével a falu vidám, jóhangú asszonyaiból. Napjainkban már együtt énekel nagymama és unokája.

                A népdalkör az éneklés mellett a faluban megtalálható népszokások,néphagyományok felkutatásával, felelevenítésével is foglalkozik. Büszkesége a számos hazai és külföldi népzenei versenyen és fesztiválon elért eredmény, többek közt a legmagasabb népzenei minősítés

a KÓTA Aranypáva-Nagydíja,

amelyet már kétszer is sikerül elnyernie a csoportnak.1997-ben a csoport elkészítette első önálló hangkazettáját „Tiszta rozmaringszál“ címmel, majd felkerült az „Új élő népzene “ címet viselő folklór-hanganyag első lemezére.

Minden évben megrendezzük az Apáink öröksége nemzetközi népzenei fesztivált, valamint  betlehemes játékkal, mendikálással járjuk a falut az ádventi időben. Fellépünk a népdalok szeretetét hirdetve a környező falvak, városok kulturális rendezvényein.

 

 
Csoportkép